Közzétéve: 2025-07-01
Köszönet Gyula Város Önkormányzatának, Dr. Görgényi Ernő polgármester úrnak, hogy évről-évre helyet biztosítanak a rendezvény lebonyolításához, akiknek a támogatása nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre.
Kora reggeltől az ország számos tájáról, többek között Hajdúszoboszlóról, Ráckeresztúrról, Sándorfalváról, Budapestről, Nyíregyházáról, Gyöngyöshalászról, Tiszaszentimréről, Mezőkövesdről, Gyöngyössolymosról, Ostorosról, Szentesről, Hódmezővásárhelyről, Töltéstaváról, Szegedről, illetve Békéscsabáról, Gyuláról, Sarkadról, Vésztőről, Orosházáról, Szeghalomról érkeztek a nagyon jó hangulatú, igazi közösségépítő programra.
Érkező csoportok, fellépők lepték el a Művelődési Központ előcsarnokát, ahol a regisztráció után népviseletbe és egyéb fellépő ruhába öltöztek át, a hagyományoknak megfelelően.
A táncfesztivál lehetőséget biztosít az országban működő szenior táncos csoportoknak a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére, szakmai zsűri általi megmérettetésre. A fesztivál kiemelt célja az is, hogy a bemutatott produkciókkal a táncosok kedvet teremtsenek a közönségnek, a nyugdíjas korosztálynak a mozgáshoz, a felnőttkori tánctanuláshoz, az önfeledt szórakozáshoz.
A Himnusz közös eléneklése után Szrenka Pálné a Szövetség elnöke köszöntötte a megjelent fellépőket, támogatókat és a kedves közönséget. „Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek, jó látni a sok ismerős arcot, nem lehet elégszer megköszönni azt a sok erőt, biztatást, amit kapunk Önöktől és megerősítenek bennünket abban, évről-évre, hogy a művészetre, a hagyományőrzésre áldozni kell. Büszkék lehetünk arra, hogy az időskor aktív megélésének számtalan lehetőségét tudjuk biztosítani, olyan programokat szervezünk, amelyek e korosztály számára biztosítják egyebek között az egészségmegőrzést, a szabadidő kellemes és hasznos eltöltését. A mai rendezvény is bizonyítja a tánc összetartó erejét, és azt hogy a nyugdíjas társadalom aktív a mindennapokban és jelentősen kiveszi a részét mások szórakoztatásában.”
A rendezvényt a vendéglátó Gyula város polgármestere, Dr. Görgényi Ernő megbízásából Kiss Szabolcs, képviselő úr nyitotta meg, mint a rendezvény fővédnöke. Köszöntőjében méltatta a rendezvény nagyságát, a közösségépítés fontosságát, és hogy a nyugdíjas társadalom nagyon sokat tesz az aktív időskor megéléséért. A rendezvény nagyságát az is mutatja, hogy a kilenc harminckor kezdődő Táncfesztivál az eredményhirdetés után délután négy órakor ért véget. Köszönet a fellépő csoportoknak, 31 értékes műsorszámot mutattak be a háromtagú szakmai zsűri előtt. Köszönet a zsűri tagjainak, Felczán Bélának, a zsűri elnökének, Virág Veronikának és Baracsi Gergőnek, hogy elfogadták felkérésünket. Külön köszönet illeti meg Szabó Ilonát, aki a nap moderátora volt, aki együtt élt a versenyzőkkel, és az ő nyugalmából próbált minden fellépőnek átadni.
A fergeteges szenior néptánc produkciók mellett, a lágyabb társastánc produkciókban gyönyörködhetett a közel 300 fellépő és több mint 200 fős közönség. A résztvevők standard, néptánc, countrytól az ír történelmi táncig számos táncot felvonultató egyéb kategóriában adtak számot tudásukról. Egy közös ebéd elfogyasztása után folytatódtak a műsorszámok. A zsűri értékelésében méltatta a rendezvény fontosságát, kiemelte, hogy táncosaink sokat fejlődtek és magas színvonalú produkciókat adtak elő. A rendezvényen 15 kiemelt arany minősítést osztott ki a zsűri, ez is mutatja a rendezvény színvonalát, és 5 különdíjat vehettek át a fellépő csoportok, a csodálatos hagyományőrző ruhákért és a látványelemekért. Minden csoport minősítésben és díjazásban részesült, akiknek gratulálunk és köszönetünket fejezzük ki.
Versenyzőink bizonyították, hogy tanulni, alkotni, értéket teremteni és azt másoknak átadni soha sem késő, kemény felkészülés, gyakorlás előzi meg a sikert. A közönség fegyelmezetten és nagy tapssal jutalmazta a látott produkciókat.
A rendezők ezúton mondanak köszönetet az elnökség tagjainak, a megyei szövetség tagszervezetei önkéntes segítőinek a rendezvényen nyújtott önkéntes és odaadó munkájukért.
Rendezvényünket támogatta: Gyula Város Önkormányzata, a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Békés Vármegyei Önkormányzat, és az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság.
Valachné Körözsi Eszter
alelnök